2010. október 6., szerda

Gemini projekt 10. hét

Azt mondják a nagykönyvek, hogy veszélyeztetett terhesség esetén az első 12 hét kiemelten kritikus. De a doki már 8 hetes korunkban azt mondta, hogy ha a 10. héten is minden rendben lesz, akkor már nagy galiba nem lehet. S hát hál' Isten rendben van minden. Magamban tartani pedig nagyon nehéz. Ezért gondoltam hogy nyitok egy külön címkét a témának, ahol nyomon lehet majd követni a leendő utánpótlás fejlődését. Párommal ugyanis kétpetéjű ikerterhességünk 10. hetébe értünk ! ! !

De ne rohanjunk így előre. Sokáig azt sem tudtuk hogy ikrek lesznek. Történt ugyanis, hogy az első vizsgálatkor még csak egy petezsák látszott. A második vizsgálatkor már kettő, de csak az egyikben volt embrió. Doki úgy is írta le, hogy valószínűleg a másik terhesség felszívódhatott. Aztán a harmadik vizsgálatkor már mindkét embrió tisztán kivehető volt, csak az egyik egy hét lemaradásban volt a másokhoz képest. Ekkor láttam először papírra vetve: ikerterhesség. Aztán eljött a mai nap, és a 10. heti vizsgálat. Mindkét embrió él és virul, mocorognak és nőnek. 29,5 és 28,4mm nagyok már! Persze ez még "csak" a hátralévő idő 1/4-e, a fejlődésüknek azonban legaktívabb szakasza. 10 hét alatt a mikroszkópikus spermicid méretről, gigantikus 3cm-es méretre fejlődtek, alakjuk már kezdi elérni végleges formájukat. Apró kezek, lábak rúgkapáltak az ultrahang vizsgálatkor a szemem előtt. Hihhhhetetlen....mint egy dizsiben :)
Sajnos az állóképek semmit sem adnak vissza, de miközben a doki csavargatta főnökömben azt a fallikus ultrahang generátort, tisztán lehetett látni, ahogy csápoltak a szentjeim :)
Itt tartunk most. Két hét múlva megyünk legközelebb, de közben beindul holnap a védőnős korszak is. Holnap megnyitjuk a terheskönyvet (vagy mit...)
A legközelebbi bejelentkezésig íme a ma készült nem túl sokat láttató ultrahang felvételek:


13 megjegyzés:

  1. Gratulálok és nagyon remélem hogy a csöppségek épségben napvilágot láthatnak majd! :)

    Ragna voltam. :D

    VálaszTörlés
  2. Helló Ragna ! ! !
    Állítsd be követésre az oldalt (bal szél) aztán tudni fogsz mindent! :)

    VálaszTörlés
  3. Én is gratulálok, persze jamesnének is! Sok sikert és boldogságot a lurkókhoz! :D

    kasy

    VálaszTörlés
  4. Köszi kasy! Átadom Erinek :)

    VálaszTörlés
  5. nagy-nagy gratula james! :)(fojesz)

    VálaszTörlés
  6. Thx fojesz! Lesz mire koccintanunk legközelebb :)

    VálaszTörlés
  7. Na jó. Akkor ide kommentálok.
    Reagálva a gk-n írtakra:
    10 éve vagyunk együtt a párommal, 7 éve házasok, 30 évesek vagyunk. Mondhatnám, hogy a pénz miatt nem vágtunk bele (az asszony keresi a sok lóvét, még az is megeshet, hogy a végén én maradok otthon a gyerekkel, ráadásul nincs szülői segítség a távolság miatt), de ez nem lenne a teljes igazság. Nem értünk meg rá. Én még túlságosan gyerek vagyok, most tudunk olyan dolgokat élvezni amit eddig nem tehettünk meg (pl külföldi utak). Nagy változást hoz egy gyerek, nagy felelőség. Ezért húzzuk amíg lehet (kb van még négy évünk)

    VálaszTörlés
  8. Nem is tudtam, hogy van blogom a blogger rendszerben. Már megérte ide kommentelni :)

    VálaszTörlés
  9. Üdv itt Scoo! :)
    És köszi a kimerítő választ. Hidd el én sem mindig voltam biztos benne, hogy érett vagyok e e gyerekre. De már tudom, hogy én valahol mindig is gyerek maradok. De most hogy jön az utánpótlás, már azt is tudom: ennek így kell lennie. Várom már jobban, mint bármi mást!
    Apuka akarok lenni :)

    VálaszTörlés
  10. Jaaames:) Látod? Mondtam, hogy minden probléma nélkül fog menni, és tessék:) Gratulálok! Ajánlom, hogy megleshessem Őket miután megszülettek:)

    VálaszTörlés
  11. Gratula a Pulyákhoz! :D Jó lesz látni hogy nem csak Willyt viszed sétálni hanem a két kis "Icikét" (by Hannus)
    No legalább lesz kiket tanítgatni síelni! :D

    VálaszTörlés
  12. A síelős videót minden nap többször is megnézem, s bizony nekem is megfordult már a fejemben hogy hogy lesz ez... mert jó lenne ha lécen nőnének fel! Lehet a büdös életben nem mennénk nyáron tengerpartra! Inkább télen sí :)

    VálaszTörlés