2011. március 18., péntek

A félszemű

True Grit. Jelen kori feldolgozása egy 1969-es John Wayne-es verziónak. Amazt nem láttam, így nem volt összehasonlítási alapom.
A szereposztás parádés! Jeff Bridges, Matt Damon, és Berry Pepper 
Az első két név gondolom mindenkinek ismerős, de ki lehet a harmadik pofa, mi?
A film nézése közben egyből rá gondoltam, de olyan jó munkát végeztek a maszkmesterek, hogy a végén azért csak megnéztem a neten, hogy nem tévedtem e. Ha azt mondom ő volt a Ryan közlegény megmentésében a mesterlövész, vagy az egyik őr a Halálsoron című filmben, vagy a játékoskedvűeknek: ő volt Alex Mercer hangja a Prototype-ban!
Kicsit vontatottan indul be a film, és amíg a kiccsajé a főszerep, nem is igazán élveztem a filmet. Irritált a lány cserfes karaktere. De amit kezdett kibontakozni az esemény, amint beindult az "akció" egyre jobban bejött. Idézőjeles akció, mert nem egy pörgős film. Persze közel sem olyan hátramenetbe kapcsolt, mint a rövid című 'Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford'. Az beszarás milyen vontatott!
Ez ahhoz képest nagyon pörög. De egy átlagos popcorn mozira vágyónak lehet nem lesz ínyére. Én ki voltam már éhezve egy jó kis western filmre. Az is tetszett benne, hogy elég valószerűnek tűnt. Nem olyan kosztümös fajta volt...sokszor a Red Dead Redamption jutott eszembe közben.
Jeff Bridgest amúgy is szeretem, és nagyon jól áll neki az ilyen lepukkant vén alkesz szerep, mint ahogy az Őrült Szívben is.
Aztán ahogy Matt Damon adja a nyelvét leharapott texasit :) Jó páros!
Nekem végsősoron tetszett a film, nem bántam meg hogy rászántam az időt tegnap este. De senki ne várjon egy akciós-látványos-pörgős-sokszereplős filmet. Ez egy igazi western...amilyen tényleg lehetett anno.
Imdb: 8,0/10 (47.542)
Saját: 7,0/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése